Így maxold ki a péniszgyűrű hatását!

A péniszgyűrű egyre nagyobb népszerűségnek örvend a férfiak körében, ez az erekcióra és a korai magömlésre gyakorolt szuper hatásának tudható be. Nézzük meg, mit kell tudni a péniszgyűrű működéséről és használatáról, hogy kihozhasd belőle a maximumot!
 
péniszgyűrű
 
 
A péniszgyűrű ötlete elsődlegesen az erekciós zavar kezelése kapcsán merült fel: az erekció a vér péniszbe tódulásával jön létre - ha ott tartjuk a vért, fennmarad az erekció. Ez az egyszerű logika vezetett oda, hogy ma már az orvostudomány is elismert módszerként alkalmazza az úgynevezett orvosi szorító gyűrűket.
 
Ebből következően a péniszgyűrű elsősorban az erekció erősítését hivatott támogatni, másodsorban különleges élményt nyújthat mind a férfi, mind a nő számára a szexuális együttlétek során. A merevedés során a péniszbe vér áramlik, és annak fennmaradásáig a vérrel való telitettség is megmarad, ha rajtunk van a pénisz gyűrű. Ezt mutatja a következő animáció:
 
merevedés
 
 
A péniszgyűrű elszorítja a péniszben lévő vénákat a "kijáratnál", tehát a hímvesszőből nem engedi kiáramlani a merevedéssel odajutó vért, ezáltal a pénisz a szexuális aktus végéig merev marad. A péniszgyűrű használata sokkal markánsabb merevedést eredményez az addig tapasztaltaktól, valamint az orgazmus intenzitását is növeli. Felhelyezését követően egy enyhe nyomást okoz, amit egyes férfiak még élvezetesebbnek találnak szexuális együttlét közben, mivel egyedi módon érzékelhetik megnövekedett méretű hímvesszőjüket.
 

Milyen érzés péniszgyűrűt viselni?

Megfelelő méretű péniszgyűrű esetén a férfi első tapasztalata az lesz, hogy pillanatok alatt lényegesen megnövekszik a pénisz vastagsága és hosszúsága, ráadásul keményen merevedik. Ez minden férfit boldogsággal tölt el! Később fokozatosan enyhén meleg, kissé feszítő érzése támadhat, amely kellemes, izgató hatású. Ez a feszítő érzés fájdalmat nem okoz, talán ahhoz lehetne hasonlítani, amikor valaki az ujjára zsinórt teker nem túl szorosan. Ez az enyhe szorítás nem okozhat fájdalmat megfelelő méretválasztás esetén. A péniszgyűrű szorítása a legtöbb férfi számára kifejezetten fokozza a szexuális vágyat, egyedi és izgató élményt jelent. Van néhány férfi, akik nem éreznek izgalom fokozódást a péniszgyűrű használatakor, azonban tetszik nekik a péniszgyűrű méretnövelő hatása, ezért rendszeresen viselik azt a szexuális együttlétek során.

péniszgyűrű 

A nők számára is fokozott izgalmat jelenthet egy péniszgyűrűvel megmerevített pénisz látványa, de számukra az igazán nagy élvezetet a vibrációs péniszgyűrű jelenti. Erről a típusról lent olvashatsz.

A péniszgyűrű fajtái

A péniszgyűrűket több szempont szerint is csoportosíthatjuk.
 
Anyaguk szerint ismerünk

- rugalmas anyagból készült péniszgyűrűk (1): általában gumiból, szilikonból, vagy más hasonlóan rugalmas anyagból készülnek, kíméletesen és kényelmesen felhelyezhetőek, egyszerűen és gyorsan eltávolíthatóak, és lényegesen olcsóbbak. Negatívum, hogy a fémből készült péniszgyűrűkhöz képest kevésbé tartósak. Ha első alkalommal tervezed péniszgyűrű kipróbálását, mindenképp ezt a típust javasoljuk. Ebbe a típusba tartozó péniszgyűrűket ITT találsz!

- merev anyagból készült péniszgyűrűk (2): jellemzően valamilyen fémből készülnek. Sok férfi esküszik a rozsdamentes acélból készült péniszgyűrűkre, hiszen strapabíróbbak, mint társaik, valamint a hűvös acél kellemes érzést ad a felhevült testnek. Bár az ilyen típusú szexuális segédeszközök fixebb tartást eredményeznek, a rossz méretválasztás nagyon balesetveszélyes lehet - ebbe a típusba bele tud szorulni a pénisz. 

Méret szerint kaphatóak egy méretű péniszgyűrűk (3), melyek többnyire fémből, keményebb gumiból, vagy műanyagból készülnek. Ha ezt a típust választod, a legfontosabb tényező, hogy mindenképpen korrekt módon vedd figyelembe a méreti adottságaid! Ha a pénisz átmérőjéhez képest túl nagy méretű péniszgyűrű kerül felhelyezésre, nem lesz semmi hatása, ha túl kicsi kerül fel, káros is lehet. Amennyiben túlzott a szorító érzés, kényelmetlen a viselése, távolítsuk el, hogy ne okozzon semmilyen károsodást.
 
Léteznek olyan péniszgyűrűk, melyek állítható méretűek (4), a fém alapanyagú péniszgyűrűk között találhatunk szétnyithatókat (5) is. Az állítható péniszgyűrűk előnye, hogy a vásárlást követően kitapasztalhatjuk a számunkra legkedvezőbb beállítást. Ring Of Power Állítható Péniszgyűrű
 
Tipp: Ha Te is különleges élményekre vágysz, nézd meg Különleges Péniszgyűrű kínálatunkat, amelyek kialakításuk, testre kifejtett hatásuk alapján kifejezetten a különlegességre vágyó párokra számára ígérnek felejthetetlen éjszakákat!
 
péniszgyűrű
 
A legújabb típusok a vibrációs péniszgyűrűk, melyel a szex során mindkét félnek örömet okoznak. Ez annak köszönhető, hogy a gyűrűn van egy elemmel ellátott, kiálló rész, mely aktus közben vibráló-stimuláló mozgást végez, így nem csak a férfi erekcióját fokozza, hanem partnere csiklóját is izgatja. Az extra stimuláló hatásnak köszönhetően a vibrációs gyűrű a hölgyek körében is kedvelt, hiszen plusz élvezetet nyújt számukra is a szexuális együttlét során.
 
Péniszgyűrű, korai magömlés, erekció, potencianövelő
 

Mi a Te méreted?

Mindenki szeret egy kicsit nagyobbat mondani a méreteiről, azonban a megfelelő hatás, és a biztonságos használat titka a megfelelő méretválasztásban rejlik. Ehhez pedig pontosan ismerned kell a saját méreteid. A péniszgyűrűk méretét átmérőben tudjuk meghatározni. A pénisz átmérőjének úgy tudod meghatározni, ha az erektált állapotban lévő péniszt a tövénél körbetekered egy zsinórral. Megjegyzed, hogy a zsinór hol tudta ismét elérni önmagát, majd egy vonalzóhoz feszítve leméred ezt a hosszúságot. Ez lesz a pénisz kerülete. A kerületet 3,14-gyel osztjuk el ahhoz, hogy megkapjuk az átmérőt.

Péniszgyűrű, korai magömlés, erekció, potencianövelő

 

Ha a kapott átmérőből kb. 15%-ot levonunk, megkapjuk az ideális méretű péniszgyűrű átmérőjét.

Ez a táblázat bemutat pár méretet:

  • 2,5 cm mért kerületnél kb. 2,1 cm a megfelelő péniszgyűrű méret
  • 3 cm mért kerületnél kb. 2,5 cm a megfelelő péniszgyűrű méret
  • 3,5 cm mért kerületnél kb. 3 cm a megfelelő péniszgyűrű méret
  • 4 cm mért kerületnél kb. 3,4 cm a megfelelő péniszgyűrű méret
  • 4,5 cm mért kerületnél kb. 3,8 cm a megfelelő péniszgyűrű méret
  • 5 cm mért kerületnél kb. 4,25 cm a megfelelő péniszgyűrű méret
  • 5,5 cm mért kerületnél kb. 4,6 cm a megfelelő péniszgyűrű méret
  • 6 cm mért kerületnél kb. 5 cm a megfelelő péniszgyűrű méret

Fontos, hogy pontosan mérj: ha rosszul mérsz, akkor vagy túl kicsi lesz a péniszgyűrű, és fájdalmat fog okozni a használata, vagy túl nagy lesz, és nem fogod érezni a hatását.

 
Péniszgyűrű, korai magömlés, erekció, potencianövelő
 
 
Minél keményebb anyagból (keményebb gumi, fém) készült péniszgyűrűt használsz, annél jobban kell figyelni a helyes méretre. A szilikonból készült gyűrű rugalmasságának köszönhetően jobban tűri a tévedést masszívabb társainál.

Hogyan használjuk a péniszgyűrűt?

Ha első alkalommal szeretnéd kipróbálni, akkor a könnyen eltávolítható, rugalmas anyagból készült péniszgyűrűt ajánljuk. Ennek hatása megegyezik a többi péniszgyűrűével, azonban kevésbé veszélyes. A szilikonból készült péniszgyűrűvel kitapasztalhatod a péniszgyűrű hatását, felhelyezésének módszerét, eltávolítását, és a számodra megfelelő méretet is. Az új péniszgyűrűt használat előtt alaposan tisztítsd meg az erre a célra kifejlesztett antibakteriális intim lemosóval.
 
Érdemes valamilyen síkosítóval együtt használni a könnyebb felhelyezés érdekében, hiszen így elkerülhetjük a felesleges irritációt, a kényelmetlenség érzését. Mielőtt használatba vennénk a gyűrűt, a belső részét síkosítsuk be. Erre a legalkalmasabb a vízalapú síkosító, hiszen nem kezdi ki a gyűrű anyagát, és csak ezután húzzuk kemény, vagy félig kemény péniszünkre. Nem kell attól tartani, hogy a félkemény állapotban felhúzott péniszgyűrű megakadályozza a vér péniszbe jutását, ugyanis a növekvő vággyal sokkal nagyobb erővel tódul vér a péniszbe, mint ahogy onnan távozna. 
 
 
Több módon is felhelyezhetjük a péniszgyűrűt, ezeket az alábbi ábrán láthatod. Próbáld ki mindegyiket, és válaszd ki, hogy számodra melyik nyújtja a legnagyobb élvezetet!
 
péniszgyűrű
 
Miután felhúztuk a péniszgyűrűt és elértük a megfelelő erekciót, a gyűrű szorosabbnak fog érződni, mint mielőtt felhúztuk volna. Ez normális, hiszen ernyedt állapotban a pénisz nem olyan vastag, mint teljes erekció közben. A használat során ügyeljünk arra, hogy ne szorítson túlságosan. Ha esetleg a szorító érzés túlságosan intenzív lenne, vagy kellemetlenné, fájdalmassá válik, a gyűrűt haladéktalanul el kell távolítani.
 
A használat idejét tekintve 20-30 percnél tovább ne használjuk, és a használata is csak alkalomszerű legyen, ne állandó! Ha ez idő alatt használat során bármilyen színelváltozást tapasztalunk, vagy esetleges zsibbadást, akkor mindenképpen távolítsuk el a gyűrűt!
 
Az aktus befejezése után, ügyeljünk rá, hogy a pénisz teljesen ernyedt legyen, és így vegyük le a gyűrűt. Éjszakára semmiképp se hagyjuk fent a gyűrűt, mert a pénisz szövetekben kárt okozhat. Ennek szövődménye lehet legsúlyosabb esetben a kóros hímvessző merevedés. A hímvessző kóros merevedését a péniszben csapdába kerülő vér okozza. Ennek elkerülése érdekében aktus után a péniszgyűrűt vegyük le, majd sterilizáljuk. Amennyiben ezekre az apró szabályokra odafigyelsz, könnyen a kedvenc játékszereddé válhat a péniszgyűrű.
 
Péniszgyűrű, korai magömlés, erekció, potencianövelő
 
 

Most használod először? Tarts Főpróbát!

Első használat esetén tegyünk egy próbát a négy fal között partner nélkül, hogy élesben már ne okozzon kellemetlenséget a felhelyezése. A megvásárolt terméket alaposan vegyük szemügyre: hol lehet ki és becsatolni, mennyire rugalmas, hogyan lehet felhúzni, hogy lehet levenni.
 
Ahogyan látható, a péniszgyűrűk sokfélesége fejtörést okozhat a kezdők részére, de nem kell megijedni. Először érdemes az alapokkal kezdeni, és ha a péniszgyűrű használata már bevált, tetszik a hatása, nem okoz semmilyen fennakadást felhúzni, levenni, nem okoz fájdalmat, és kitapasztaltad az élményét, akkor érdemes a profibb kategóriákra ugrani. Első alkalommal mindenképpen a rugalmas anyagból készült péniszgyűrűk ajánlatosak, hiszen nem áll fenn a veszélye, hogy a nem megfelelő méret választása károsodást okoz.
 
Ha a kényelmet illetően biztosra akarsz, próbélj ki egy több méretű péniszgyűrűt tartalmazó szettet. Ebben a „szettben” 3 különböző átmérőjű péniszgyűrűt kapsz. Ez nyilván hasznos, kezdő felhasználók esetén, hiszen kiválasztható a legoptimálisabb méret.
 
 

Potencianövelő és péniszgyűrű együtt?

A potencianövelő készítmények használata esetén az erekció keménysége sokkal erősebb, mint normál helyzetben. Ha az erekció eléréshez potencianövelőre van szükséged, ebben az esetben különösen a rugalmas anyagú péniszgyűrűt javasolt használni. Vedd figyelembe, hogy a potencianövelő készítmények különösen nagy vérbőséget idéznek elő a péniszbe, ezért a fémből készült péniszgyűrűk könnyen felszorulthanak. Együttes használat esetén ismét főszerepet kap a megfelelő méretű péniszgyűrű kiválasztása.
 
 

Káros a péniszgyűrű?

Nem árt némi óvatosság és odafigyelés péniszgyűrű használata esetén. A nem megfelelő használatnak, vagy figyelmetlenségnek akár komoly következményei is lehetnek.
 
A rugalmas anyagból készült gyűrűk lényegesen biztonságosabbak a keményebb anyagból készült társaikhoz képest. A legfontosabb, hogy nagyon körültekintőnek kell lenni a méretválasztáskor! Alapszabály, hogy ha bárminemű kellemetlenséget, fájdalmat, vagy túlzott szorítást érzékelsz, azonnal el kell távolítani a gyűrűt. A nem megfelelő használat károsíthatja a pénisz ereit. Ha túl kis méretű, kemény anyagból péniszgyűrűt visel a férfi, könnyen előfordulhat, hogy az rászorul a péniszre. Ha az erekció csillapodásával sem távolítható el, orvosi segítséget kell kérni, ahol a megfelelő eszközökkel el tudják távolítani annak érdekében, hogy ne okozzon súlyosabb károsodást.
 
Amennyiben a pénisz elfehéredik péniszgyűrű használata közben, vagy fájdalomérzet, esetleg hideg érzet jelentkezik, akkor az aktust megszakítása szükséges, és miután a pénisz lelankadt a gyűrűt el kell távolítani. Ha nem sikerül levenni a péniszgyűrűt minél hamarabb szükséges az orvosi segítség kérése.
 
A használatát nem szabad túlzásba vinni, 25-30 perc után ajánlott eltávolítani. A túl hosszú erekció kóros hímvessző merevedést okozhat. Ilyenkor a pénisz nem tud le lankadni, ami amellett, hogy fájdalommal jár, tartós károsodást okozhat. Ilyen esetben azonnali orvosi ellátás szükséges.
 
Éjszakára soha ne hagyjuk fenn a gyűrűt, hiszen a spontán éjszakai merevedések miatt a péniszgyűrű annyira elszoríthatja a hímvesszőt, hogy extrémebb esetekben leállhat annak keringése is.
 

Mennyire népszerű a péniszgyűrű?

A férfiak túlnyomó része előnyben részesíti a péniszgyűrű használatát, hiszen az erekció fokozásával még magabiztosabbak a szexuális együttlétek közben. Kellő körültekintéssel sokak kedvenc játékszerévé válik a péniszgyűrű, ami nem csoda, hiszen amellett, hogy erősebbé teszi a merevedést, magömlés késleltető hatása is van, így az aktus még intenzívebb és még tovább élvezhető.
 
Péniszgyűrű, korai magömlés, erekció, potencianövelő
 
A legfontosabb  szempont a biztonság legyen! És az élvezet...
 
Késleltetés.hu